Megtartó emlékezet

 Nemcsak az élőkkel rohannak az évek,
szívemhez pányváztam szökdöső emléked.

Kölcsön-kedély visszajár

Mert tele van a kertem verebekkel,
a lemenő Nap nálam éppen felkel,
s a hétköznapok taposómalmában
új tollakat hoz megtépázott szárnyam.

Akár piacon a szószátyár kofák,
úgy dicsérik a reggelben a csodát,
s ha borongok, mint hallgatag fenyvesek,
mély álmából felverik a kedvemet.

S velem maradnak, ha a tél közeleg,
s a hajnalok lila ruhát öltenek,
etetőbe rejtem nekik a nyarat,
s a kedélyt, mi tőlük nekem megmaradt.

Gyermekmagam

Nézem az eget. Habcsókfellegek

és tejszínhabtornyok lágy seregét,

kékséget legelő bárányokat,

hogy bújnak össze, majd rebbennek szét.

Az eget nézem. A messzeséget.

Felettem forgalmas légi sztrádák,

hol gépek reptetik a világba

nyugtalan elmém ezernyi álmát.

Nézem az eget. A napba nézek,

hadd vakítson el nagy fényessége,

hadd szorítsam szempilláim alá

melegét az eljövendő télre.

Az eget nézem. Csillagképekből

tetriszezem össze a sorsomat,

felülök a Göncölszekérre, hét

csillaga messze visz egy perc alatt.

Nézem az eget. A horizonton

lassú bálnákként úsznak a felhők.

Ring a hintaágy, s benne a kislány,

gyermekmagam, ki sose lesz felnőtt.

Rövid szöveges üzenet

 Se rózsát, se ibolyát,
se hófehér orgonát
emlékedre nem szedek.

Se jajszót, se könnyeket,
se hozzád írt verseket
ajándékba nem viszek.

Képeslapot se keress,
ez itt csak egy sms,
apró ujjbegykoptató,

anyák napi üzenet
viszi égig lelkemet.
Számod nem kapcsolható.

A háború harangjai

Nagyszombat van. Este.
És visszatérnek Rómából a harangok.
De vajon hallani-e a háború zajától
azt a földöntúli hangot,
vagy a zúgást elnyomja majd a fegyverropogás?
Miként ünnepel egy bombától kiégett, széttépett lakás,
s az ország, honnan az Isten is elmenekült?
Ott most a hit is csak egy sebesült,
csak egy a sokszáz ártatlan között.
Hatalmasok harcát nyögi a Húsvét,
de harang szól a sírok fölött.

A szó szólni vágyik

Ha írom, ha olvasom,

ha kimondom vagy elsírom,

ha átkozódva szórom,

vagy könyörgésként mormolom,

ha füledbe suttogom,

futóhomokba rajzolom,

előre átgondolom,

vagy megszüli az alkalom,

ha öröm, vagy ha bánat,

hogyha simogat, ha lázad,

ha ihlet vagy csak látszat,

hogyha nincs vége a mának,

ha őszinte vagy csalfa,

hogyha zsírpecsét van rajta,

ha krétával a falra,

vagy mint refrén szól egy dalba',

nincs nyelv sehol se másik,

hol a szó magával játszik,

s bennem mind szólni vágyik

egész a halálos ágyig.

Amikor csönd lesz

Ki menti meg a házakat,
és az utcát, mire rászakadt,
ki vigyázza a tűzcsapot,
hová egy bomba becsapott,
ki védi meg a bokrokat,
mik lángra gyúltak egy perc alatt,
ki óvja a kóbor ebet,
lát el törést és kötöz sebet,

ki üvegez kirakatot, 
ki emlékszik, hogy ki hol lakott,
ki öleli meg a fákat,
mik üszkösen is bátran állnak,
ki üli a csonka padot,
mit golyószóró  átlyuggatott,
ki aszfaltoz, ki fest zebrát,
és ki faragja meg a fejfád,

ki lesz, aki emlékezik,
mikor a nagy csönd elérkezik?