Angyalomhoz advent idején

Közelít már a legszentebb ünnep,
a várakozás mégis csorba bennem,
hiszen vállamon angyalok ülnek –
balomon egy, a jobbomon meg ketten.
 
Szép apránként díszítem a házat
és fényezem bekormozódott lelkem.
Habár melegítenek a szárnyak,
a hiány hidege borzong idebenn.
 
De eljön a karácsony majd így is,
és jó, hogy van, kiket szeretni lehet,
a csodanap elérkezik mégis,
enyhítve a fájó veszteségeket.
 
Drága angyalok, hát, maradjatok,
súgjatok fülembe szép emlékeket!
Kiket szerettek, halhatatlanok,
homlokom falán ott van fényképetek.

Átjáró az őszből

Hiszem, van az őszben egy pillanat,
amikor a szédelgő falevél
szépséges, ősi röpte megszakad,
s csak úgy váratlanul elül a szél,

fészkükre némulnak a madarak,
aranyszín fény csorog a vén fákról,
várakozás feszül az ég alatt -
s az Isten csöndesen visszaszámol.

És akkor elindulnak a lelkek.
E ritka varázspercében az ősznek
egy fénypászmában most útra kelnek,
békésen, mint szelíd léptű őzek.

Aztán a világ megrázza magát,
ájult falevél hullik a földre.
Felsejlett az őszben az odaát,
s néhány lélek útját kijelölte. 

Óraámítás

Ellopunk egy órát, később visszaadjuk:
plusz egy, majd mínusz egy - így is, úgy is zéró.
A konok idő ellen nem lehet sanszunk,
sánta és fogatlan ez az ajándék ló.

Ház a tengernél

Szívem örökbérletében
egy újabb románcnak már nincs hely,
ez a kecó nem kiadó,
itt csupán barátok férnek el.
 
Elment a korábbi bérlő,
és a kulcsot se kértem vissza,
most is szép környéken lakik,
azt írta, az ég mindig tiszta.
 
S bár angyaliak a lányok,
azt mondja, inkább egyedül él,
mert hiszi, hogy eljön a nap,
s lesz egy házunk a tengernél.
 
Így vigyázom a szívemet,
hogyha menni kell majd, szép legyen.
Ez a kecó nem kiadó,
itt már nem fér el új szerelem.

Kamratöltögető

Szüretelek még a nyárból,
mézaranyát lassan lepréselem,
szedem a zöldet a fákról,
hogy jövő tavaszig elég legyen.
 
A szürke, téli hetekre
apró bárányfelhőket dunsztolok,
kamrapolcomon csatosüvegben
késő májusi szellő sustorog.
 
Frissét a nyári esőknek
kompótlének gyűjtöm be cseppenként,
sorakoznak a befőttek,
s alájuk pipacsmezőt tépek szét.
 
Napugarakból szörp készül,
a nyári alkonyt dzsemmé sűrítem…
Telik a kamra, míg végül
rám kopog az ősz barnán, szelíden.

Szívem az asztalon

Megnőtt köröttem a ház,
a bútorok közt elveszek,
visszhangot ver a fohász,
a falak félelmes hegyek.
 
Morajló ég a plafon,
táguló tér a nappali,
szívem kint az asztalon,
mert bentről alig hallani,
 
hogy könyörög utánad,
csak mondja, mondja hiába,
sír utánad a házad,
és be vagyok ide zárva.
 
Nem találom a kulcsot,
s a kilincset se érem fel,
egy éve csak tanulok
elbírni az emlékeddel.

66.

Ha ma koccintasz valakivel odafönt,
tudd, hogy ki szeretett, ma könnyek közt köszönt,
tudd, hogy emléked nem halványul, nem kopik,
hogy van szerelem síron túl, az örökig.