Egykéthár, egykéthár,
tegnap még alig jár,
egykéthár, egykéthár,
fiú volt, férfi már,
egykéthár, egykéthár,
kering a nagy naptár,
egykéthár, egykéthár,
csodaszép szembogár,
egykéthár, egykéthár,
alig jött, menne már,
egykéthár, egykéthár,
forog egy táncospár,
egykéthár, egykéthár,
suhanó kismadár,
egykéthár, egykéthár,
homályos szemhatár,
egykéthár, egykéthár,
a gyermek csapodár,
egykéthár, egykéthár,
maholnap messze jár,
egykéthár, egykéthár,
az élet tánctanár,
egykéthár, egykéthár,
ne sírj, te nagy szamár.
2018. november 25., vasárnap
2018. november 11., vasárnap
Senki, sehol, semmikor
Jó
lenne egy átlagos novemberi hétfőn
csak
úgy elbújni a reggeli ködben,
s
feloldódni benne, mint kávéban
az
apró édesítőbogyó.
Hétfőnként
egyszerűen nem lenni volna jó.
Vagy
létezni,
de
csak úgy láthatatlanul,
s
kívülállóként szemlélni a percek néma
szitálását
a váratlan leszálló este
fekete-fehér,
lassított felvételén.
Víz
alá kéne merülni hét elején,
s
péntek délután bukni csak felszínre,
valamikor
egy hirtelen ránk melegedett
májusi
napon
-
lehetne mondjuk rögtön a Balaton –
s
addig csak úszni odalent,
álmos
halak közt elveszve a gondolattalan,
unott
– és végtelenül békés közegben.
Hétfő
van, november,
s
én el akarok tűnni végleg a betűrengetegben,
mint
születő vers elől
az
újra és újra visszatörölt sor.
Ha
írok, nem látszom.
Nem
is lélegzem.
Senki
vagyok, sehol és semmikor.
2018. november 3., szombat
Színek, fények, árnyak
Száz napsugárból csokrot köt nekem,
s körbeudvarol a novemberi ég.
Oly kék, hogy szinte el is feledem,
hogy ablakomban még mindig mécses ég.
Fent és lent közt sután botorkálok,
fáj az emlékek színe, fénye, árnya.
Maholnap ellobbannak a lángok,
s a Csendek Napját elnyeli a lárma.
Vizespohárban arany krizantém,
hervadó tetem, temetővirág.
Apám-anyám magamra ölelném.
Csodaősz van - és kőnehéz árvaság.
s körbeudvarol a novemberi ég.
Oly kék, hogy szinte el is feledem,
hogy ablakomban még mindig mécses ég.
Fent és lent közt sután botorkálok,
fáj az emlékek színe, fénye, árnya.
Maholnap ellobbannak a lángok,
s a Csendek Napját elnyeli a lárma.
Vizespohárban arany krizantém,
hervadó tetem, temetővirág.
Apám-anyám magamra ölelném.
Csodaősz van - és kőnehéz árvaság.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)