2018. november 25., vasárnap

Magamkeringető

Egykéthár, egykéthár,
tegnap még alig jár,
egykéthár, egykéthár,
fiú volt, férfi már,

egykéthár, egykéthár,
kering a nagy naptár,
egykéthár, egykéthár,
csodaszép szembogár,

egykéthár, egykéthár,
alig jött, menne már,
egykéthár, egykéthár,
forog egy táncospár,

egykéthár, egykéthár,
suhanó kismadár,
egykéthár, egykéthár,
homályos szemhatár,

egykéthár, egykéthár,
a gyermek csapodár,
egykéthár, egykéthár,
maholnap messze jár,

egykéthár, egykéthár,
az élet tánctanár,
egykéthár, egykéthár,
ne sírj, te nagy szamár.

2018. november 11., vasárnap

Senki, sehol, semmikor



Jó lenne egy átlagos novemberi hétfőn
csak úgy elbújni a reggeli ködben,
s feloldódni benne, mint kávéban
az apró édesítőbogyó.
Hétfőnként egyszerűen nem lenni volna jó.
Vagy létezni,
de csak úgy láthatatlanul,
s kívülállóként szemlélni a percek néma
szitálását a váratlan leszálló este
fekete-fehér, lassított felvételén.

Víz alá kéne merülni hét elején,
s péntek délután bukni csak felszínre,
valamikor egy hirtelen ránk melegedett
májusi napon
- lehetne mondjuk rögtön a Balaton –
s addig csak úszni odalent,
álmos halak közt elveszve a gondolattalan,
unott – és végtelenül békés közegben.

Hétfő van, november,
s én el akarok tűnni végleg a betűrengetegben,
mint születő vers elől
az újra és újra visszatörölt sor.
Ha írok, nem látszom.
Nem is lélegzem.
Senki vagyok, sehol és semmikor.

2018. november 3., szombat

Színek, fények, árnyak

Száz napsugárból csokrot köt nekem, 
s körbeudvarol a novemberi ég.
Oly kék, hogy szinte el is feledem,
hogy ablakomban még mindig mécses ég.

Fent és lent közt sután botorkálok,
fáj az emlékek színe, fénye, árnya.
Maholnap ellobbannak a lángok,
s a Csendek Napját elnyeli a lárma.

Vizespohárban arany krizantém, 
hervadó tetem, temetővirág.
Apám-anyám magamra ölelném.
Csodaősz van - és kőnehéz árvaság.