Meleg van hajnali barlangomban,
medve-kedvre ébreszt a rideg november.
Szemhéjam téli álomra koppan,
alig kel, máris kibicsaklik a reggel.
falja fel a várost, az utcát, a kertet,
mi szép az őszből, mára megszökött,
s a ragadozó tél mély álomba kerget.
akár csupor méz, sűrül odabent a vér,
s karmos lábbal pitvaromba lépve,
a medve testű évszak bebocsátást kér.
2021. november 14., vasárnap
A medve testű tél
2021. november 11., csütörtök
A veszteség verse
Immár hat esztendőnyi hiány lobban
el,
s rég kihűlt szívét nem ébreszti
meg a mécses.
Anyám végsóhajára semmi nem rímel,
a veszteség versében minden szó
sekélyes.
Mikor a nincs a halál szinonimája,
akkor a nyelv szépsége csak úri cifraság,
olyankor a szó se vágyik semmi
másra,
csupán elveszni a ködben, mint a
téli fák.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)