Úri kert

Az én kertemben nincs gyönge pázsit,
a kócos tuják feje felhőbe vész,
ágyások helyén két kutyám ásít,
bokrom rőt gubanc, kicsi fám csenevész.
 
Mégis, ha egyszem, apró hóvirágom
menyasszonytáncba kezd február delén,
kertemet máris úri kertnek látom,
s nem cserélnék senkivel e sártekén.

Szökésben

Szinte feloldódom a februári,
már-már tolakodó napsütésben,
egyszerűen csak eltűnök, átesem
az aranyban fürdő függönyrésen,

majd az ablaküvegen is átfolyok,
és át a szúnyogháló szövetén,
s meglep, mennyien vannak már odakint:
megannyi őrült napfény-szökevény.

A télbe zárt házban hagytam a testem,
üres porhüvely csak, puszta árnyék,
hogy legyen majd mit magamra ölteni,
ha napnyugtával hazatalálnék.