Olykor úgy borul rám a csillaggal telt nyári éj,
hogy azt hiszem, elnyel sötétjével a végtelen,
s hogy a Föld törékeny kagylóhéját
képes összezúzni egy lélegzetvételem.
És olyankor szívemre dermed a csend gigásza,
mert megriaszt önnön semmiségem,
hogy a milliárdnyi apró fény közt
csak porszem vagyunk a mindenségben.
