Adventi elégia

Nehéz várakozni veszteségekkel a szívedben.
Várni a karácsonyt, az első havat,
ahogy a párkányodra lebben,
majd másnapra tűnik, mintha sose lett volna.
De a hiány sosem olvad el teljesen,
lelkedet újra és újra jeges kéregbe vonja.
 
Nem várom hát a karácsonyt,
a karácsony mégis vár engem.
És őket is várja, akik itt élnek bennem,
hogy ott álljunk mind abban a szép,
meghitt pillanatban,
mint azon az utolsó ünnepen,
mikor még ketten hívtak így: gyermekem.
 
Nehéz a várakozás, ha többé
nem szólít senki a neveden.