Elkapsz egy hullócsillagot és zsebre vágod,
hogy ezt a rég vágyott kincset meg ne lássa senki,
nem tudod, hogy rég kihunyt már, mi hozzád elért,
s csak illúziót markolsz, mint annyi más mindenki.
2018. szeptember 25., kedd
2018. szeptember 21., péntek
Ősszel a vers
Utolsó nap az idei nyárból,
és én, bolond napsugárfertőzött,
csupán elmúlni vágyom a tájjal
két földre hulló falevél között.
Borút és esőt ígér a holnap,
ronggyá lesz a nyár napszítta vászna,
s privát világom egész tavaszig
ugyanazt a lassú számot játssza.
Nincs számomra varázs-medicina,
s bár balzsam a szó - most nem lesz elég.
Ősszel a vers is csak lélek-lárma,
nem enyhet adó, édes menedék.
és én, bolond napsugárfertőzött,
csupán elmúlni vágyom a tájjal
két földre hulló falevél között.
Borút és esőt ígér a holnap,
ronggyá lesz a nyár napszítta vászna,
s privát világom egész tavaszig
ugyanazt a lassú számot játssza.
Nincs számomra varázs-medicina,
s bár balzsam a szó - most nem lesz elég.
Ősszel a vers is csak lélek-lárma,
nem enyhet adó, édes menedék.
2018. szeptember 19., szerda
Majdnem parafrázis
Jó pár éve szeptemberben...
Melyik év volt? Elfeledtem -
kacat
adat,
épp e napon megszülettem,
s azóta se értem tetten,
időm
midőn
lop meg engem minden évben,
s rajzolja át tükörképem -
kemény
e tény.
Harminc fölött elborzadtam,
atyaég, az mindjárt hatvan!
Tik-tak,
tik-tak.
Aztán mire észbekaptam,
negyven gyertyát elfújhattam -
"csodás"
szokás.
Mikor pedig ötven lettem,
álltam ottan meglepetten:
Öt iksz...
Ez fix?
Azóta meg mit se számít,
boldogan számolok százig,
egye
fene!
Melyik év volt? Elfeledtem -
kacat
adat,
épp e napon megszülettem,
s azóta se értem tetten,
időm
midőn
lop meg engem minden évben,
s rajzolja át tükörképem -
kemény
e tény.
Harminc fölött elborzadtam,
atyaég, az mindjárt hatvan!
Tik-tak,
tik-tak.
Aztán mire észbekaptam,
negyven gyertyát elfújhattam -
"csodás"
szokás.
Mikor pedig ötven lettem,
álltam ottan meglepetten:
Öt iksz...
Ez fix?
Azóta meg mit se számít,
boldogan számolok százig,
egye
fene!
2018. szeptember 10., hétfő
Úton Velencébe
Hegymamutok
őrizte, kanyargó tájon visz
a
busz álmaim nyüzsgő városa felé,
sosem
látott szerelmem, Velence vár, hisz'
tudja,
bolond szívem már régesrég övé.
2018. szeptember 4., kedd
Dafke
Van,
ki mindig másra vágyik:
menne
folyvást ágytól ágyig,
vagy
tíz ujjal kapaszkodva
döglik
bele ugyanabba.
Hőség
tombol, s esőt akar,
ami
édes, legyen fanyar,
bárhol
is van, sehol se jó,
legyen
inkább piros a hó.
Amennyi
van, sose elég,
mikor
mehet, maradna még,
hogyha
szőke, barna kéne,
ha
kezdődik, legyen vége.
Édes
helyett sósat kíván,
háttal
ül a mérleghintán,
ami
tetszik mindenkinek,
vagy
túl forró, vagy túl hideg.
Van,
ki mindig másra vágyik,
nyugalom
van, legyen pánik,
juszt’
se ír. ha ihlete van,
ne
legyen rím minden sor…
2018. szeptember 1., szombat
Őszelő
Cudar fellegekkel viselős
a legelső szeptemberi ég,
új és új zivatart vajúdik,
ki- és betakar a palakék.
Már korán és gyorsan jön az est,
mintha sürgetné a perceket,
s bár még kertemben hever a nyár,
de már csupán időt veszteget.
Alig eszmélek, rám hull az éj,
s villámoktól fényes a távol,
jönnek és mennek a viharok -
az ősz lassacskán visszaszámol.
a legelső szeptemberi ég,
új és új zivatart vajúdik,
ki- és betakar a palakék.
Már korán és gyorsan jön az est,
mintha sürgetné a perceket,
s bár még kertemben hever a nyár,
de már csupán időt veszteget.
Alig eszmélek, rám hull az éj,
s villámoktól fényes a távol,
jönnek és mennek a viharok -
az ősz lassacskán visszaszámol.
A zenész köszöntése
Ő csak egy zenész, csak egy jó ember,
csak dalok és dallamok, meg egy szál gitár,
rátaláltak a hangjegyek egyszer,
és száz meg száz nótát megírt azóta már.
Sok jó barát és számtalan ének,
a refréneket mindenki dúdolja már,
a dalt, mint bort, érlelik az évek,
és hogy el ne felejtsd, hát vissza-visszajár.
Ő a zenész, aki nem játszik mást,
csak mit szíve diktál, mi a lelkéből szól,
hát, köszöntsük őt , igyunk áldomást,
s minden ritmusunkra egy ritmus válaszol.
csak dalok és dallamok, meg egy szál gitár,
rátaláltak a hangjegyek egyszer,
és száz meg száz nótát megírt azóta már.
Sok jó barát és számtalan ének,
a refréneket mindenki dúdolja már,
a dalt, mint bort, érlelik az évek,
és hogy el ne felejtsd, hát vissza-visszajár.
Ő a zenész, aki nem játszik mást,
csak mit szíve diktál, mi a lelkéből szól,
hát, köszöntsük őt , igyunk áldomást,
s minden ritmusunkra egy ritmus válaszol.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)