2018. szeptember 25., kedd

Meteorit

Elkapsz egy hullócsillagot és zsebre vágod,
hogy ezt a rég vágyott kincset meg ne lássa senki,
nem tudod, hogy rég kihunyt már, mi hozzád elért,
s csak illúziót markolsz, mint annyi más mindenki.

2018. szeptember 21., péntek

Ősszel a vers

Utolsó nap az idei nyárból,
és én, bolond napsugárfertőzött,
csupán elmúlni vágyom a tájjal
két földre hulló falevél között.

Borút és esőt ígér a holnap, 
ronggyá lesz a nyár napszítta vászna,
s privát világom egész tavaszig 
ugyanazt a lassú számot játssza.

Nincs számomra varázs-medicina, 
s bár balzsam a szó - most nem lesz elég.
Ősszel a vers is csak lélek-lárma,
nem enyhet adó, édes menedék.

2018. szeptember 19., szerda

Majdnem parafrázis

Jó pár éve szeptemberben...
Melyik év volt? Elfeledtem -
kacat
adat,

épp e napon megszülettem,
s azóta se értem tetten,
időm
midőn

lop meg engem minden évben,
s rajzolja át tükörképem -
kemény
e tény.

Harminc fölött elborzadtam,
atyaég, az mindjárt hatvan!
Tik-tak,
tik-tak.

Aztán mire észbekaptam,
negyven gyertyát elfújhattam -
"csodás"
szokás.

Mikor pedig ötven lettem,
álltam ottan meglepetten:
Öt iksz...
Ez fix?

Azóta meg mit se számít,
boldogan számolok százig,
egye
fene!

2018. szeptember 10., hétfő

Úton Velencébe

Hegymamutok őrizte, kanyargó tájon visz
a busz álmaim nyüzsgő városa felé,
sosem látott szerelmem, Velence vár, hisz'
tudja, bolond szívem már régesrég övé.

2018. szeptember 4., kedd

Dafke



Van, ki mindig másra vágyik:
menne folyvást ágytól ágyig,
vagy tíz ujjal kapaszkodva
döglik bele ugyanabba.

Hőség tombol, s esőt akar,
ami édes, legyen fanyar,
bárhol is van, sehol se jó,
legyen inkább piros a hó.

Amennyi van, sose elég,
mikor mehet, maradna még,
hogyha szőke, barna kéne,
ha kezdődik, legyen vége.

Édes helyett sósat kíván,
háttal ül a mérleghintán,
ami tetszik mindenkinek,
vagy túl forró, vagy túl hideg.

Van, ki mindig másra vágyik,
nyugalom van, legyen pánik,
juszt’ se ír. ha ihlete van,
ne legyen rím minden sor…

2018. szeptember 1., szombat

Őszelő

Cudar fellegekkel viselős
a legelső szeptemberi ég,
új és új zivatart vajúdik,
ki- és betakar a palakék.

Már korán és gyorsan jön az est,
mintha sürgetné a perceket,
s bár még kertemben hever a nyár,
de már csupán időt veszteget.

Alig eszmélek, rám hull az éj,
s villámoktól fényes a távol,
jönnek és mennek a viharok -
az ősz lassacskán visszaszámol.

A zenész köszöntése

Ő csak egy zenész, csak egy jó ember,
csak dalok és dallamok, meg egy szál gitár,
rátaláltak a hangjegyek egyszer,
és száz meg száz nótát megírt azóta már.

Sok jó barát és számtalan ének,
a refréneket mindenki dúdolja már,
a dalt, mint bort, érlelik az évek,
és hogy el ne felejtsd, hát vissza-visszajár.

Ő a zenész, aki nem játszik mást,
csak mit szíve diktál, mi a lelkéből szól,
hát, köszöntsük őt , igyunk áldomást,
s minden ritmusunkra egy ritmus válaszol.