2017. július 22., szombat

Zetelaka

Itt olyan a csönd, mint a méz,
míg olvasok, reám csorog,
s még a napfény is úgy becéz,
mint kisbárányt a pásztorok.

Balról a Láz-tető ölel,
emitt henyél a Nagymező,
s a hatalmas ég oly közel,
hogy lábujjról elérhető.

Harang szól, de oly szelíden,
mint ki féli, hangja bánthat,
s itt a bajt úgy elveszítem,
akár gyöngyeit a bánat.

Ismerős az út alattam,
rokon a táj, e szép vidék,
úgy jöttem, hogy ott maradtam,
hisz’ itthon vagyok voltaképp.

2017. július 19., szerda

Akiket senki...

Csak a szülő szeret,
mindenki más csak elfogad vagy elvisel,
az ember csak gyerek,
nyakában az örökérvényű cetlivel:
érzésből kalyibát
és palotát is ácsolhat neked bárki,
de apád és anyád
helyett nem tudtak még jobbat kitalálni.

2017. július 13., csütörtök

Árva sorok

Rám zuhant az árvaságom,
fa vagyok egy pusztaságon,
és nem segít a lelkemen,
ha direkt megfeledkezem,

hogy harminc nappal ezelőtt
az apám végleg kikötött,
és nem vigasz, hogy elhiszem,
már neki se fáj semmi sem,

s bár újra fogják egymás kezét,
elnehezült kicsit az ég -
a „nincsen apám, se anyám”
az most üt szíven igazán.

2017. július 12., szerda

Háttal

Ismerem már minden jelmezed,
hogy mikor kit játszol épp,
s unod vagy élvezed -
előttem nem titok.
Akár hátat is fordítok,
hisz’ már lélegzetedből feltérképezlek,
mozdulásodból felépítelek,
s azt is érzem,
mikor szemhéjad
folyóba hulló levélként
elnehezül.
Előttem te bátran lehetsz
meztelen.

Fotó: Dudás Ágnes
#fotóinspiráció
 

2017. július 11., kedd

Áldás nélkül



Azt hitted, kőbe van vésve bármi is?
Hogy mindent megírtak már jó előre,
amit tudni kell s érdemes,
s ami írva van, az sohase hamis?
Hogy egy padon felejtett regényből
kiolvashatod majd maradék életed
meg nem élt perceit,
s ha már ülni is nehéz,
biztos, hogy valaki felsegít?
Hogy az út, min előtted jártak,
megindul alattad,
s majd épp oda s akkor vezet,
ahová s amikor akartad?

Látod, barátom, nincs áldás se rajtam,
se rajtad,
de bármikor mezítlábra cserélem
sokat látott, elnyűtt sarumat,
s jöhetsz mellettem abban,
ha szeretnél. 

Fotó: Dudás Ágnes
#fotóinspiráció
 

2017. július 7., péntek

Téli mámor

Ájult ködben a másnapos város,
a tegnapot éjfélkor megette a tél.
Részeg vagy, november, unlak,
menj haza!
A Lánchíd alatt szellemhajó ring,
s a parton, a hajnali csendben
tavaszt álmodik a szél.


Fotó: Dudás Ágnes
#fotóinspiráció


2017. július 5., szerda

Tűzpiros



Ha válaszúthoz érve felnézel az égre,
s úgy érzed, szíved esőre áll,
emelj fölé ernyőt, napsárgát vagy élénk tűzpirosat.
És ha úgy tűnik, feléd rohan egy elszabadult bánatvonat,
ne felejtsd el, döntöttél, s immár a jó úton jársz.
Csak nevesd, ahogy melléd ér a gond,
majd tovaszalad.

Fotó: Dudás Ágnes
#fotóinspiráció


2017. július 3., hétfő

Rezonancia



Milyen régóta várlak.
Megkocsonyásodott köröttem az idő,
ahogy az a rám olvadt régi nyár
fogva tart és nem ereszt.
Elmosódik lassan a szemhatár,
s míg zihálva, földre rogyva
cipelem utánad nélküled-életem,
talán egyszer megérzed a távolságon át
a feléd zakatoló,
nem szűnő rezonanciát.

Fotó: Dudás Ágnes 
#fotóinspiráció