2008. február 29., péntek

Emberszabású

Névtelen és kora sincs,
lelke helyén rézkilincs.
Lélegzik, de mégsem él.
nem is egész, nem is fél.

Emberszerű, kéz és láb,
dróton ugráltatott báb.
Se hús, se hal, se gerinc,
bordái közt lopott kincs.

2008. február 25., hétfő

Persze (robotmonológ)

Persze, a szavak most is zsongnak bennem
- és persze, érzem, nem itt kéne lennem -,
valami vers készül, vagy csak néhány rím
az égről, ahogy a hajnal a reggelbe kékül,
de persze ezer a gond, a feladat százfele bont,
mint a telefon..., nem, nincs bent, ó, hogyne,
megmondok neki mindent, és persze ronggyá
gyűr a gondolat, hogy egyszer itt lelnek
egy ív alatt, és beiktatnak, vagy ad acta
tesznek, persze, az is lehet, hogy észre se vesznek,
mert csak egy vagyok a gépezetben - azt
hiszem, az előbb nem is lélegeztem -,
de persze helyt állok, miközben
mennék tovább, de magam se tudom,
hogy magamat unom, vagy mindazt, mi
nem vagyok, és már nem is leszek,
persze az óra meg rohadt egy szerkezet, főként
mióta digitálisan kiabálja rám, hogy késő
van ébredni kiskomám, mert elment az a hajó,
ami fölszedett volna, ha pont velem lett
volna dolga, és persze, tudom, hogy én vagyok
a sorsomnak kovácsa, de megérdemlem, ha
kalács helyett nekem elég a pogácsa.

2008. február 12., kedd

Végtisztesség

A tél mára fogatlan kutya lett,
koszlott bundás, vérző ínyű pára.
Szájából a jéghideg lehelet
deret von a tavasz ablakára.


Gazdátlanul, szűkölve bolyong a
zúzmarás, hajnalba halt tereken.
Se holnapja, se elásott csontja -
ha majd vége, csendben elvermelem.

2008. február 7., csütörtök

Céda tavasz

Jöjj, tavasz! Lásd, én már nem haragszom rád,
céda hűtlenségedért nem neheztelek,
hisz' ma reggel hallottam: nevettek a fák,
és Téged láttalak a házsorok felett.
S a madarak is megéreztek valamit
- csupa láthatatlan kis csirip-szörnyeteg -,
úgy verték szívemet aprócska szárnyaik,
mint mikor hegedűn a vonó megremeg...


De ma nem bántott ez a korai koncert,
és nem fájt a kelletlen muszáj-ébredés -
mert ahogy kiléptem, rám mosolygott a kert,
aztán a szomszéd, zöldre festett kerítés,
és már messziről üdvözölt a buszmegálló
- a busz se késett -, az utcák meg kacagtak...
Alig olvadt még el a januári hó,
s lám, mind neked örül, a céda tavasznak.