Ónszürke, álmatag reggelen
forró fekete az ágyban.
Majd vállgödrömbe fekszik lágyan
egy kis ébresztő szerelem.
Szájak és kezek, ujjak tánca,
"elkésünk" - kattog a vekker.
Futni kell mindjárt a gyerekkel,
és csupa kávé a tálca.
Lehetne talán írni róla
valami emelkedettet.
Mibe a vers is belereszket.
De ez sose lesz az "Óda".
Hiszen nem rendült meg a világ -
s mint máskor, fölkelt a nap.
De jó, mikor szívembe harap
e hétköznapi boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése