Vers vs. vászon
Apránként elviszed
a szavaim,
és színeket hagysz nekem cserébe,
hogy a hiány komor feketéjét
fessem aranyra, ezüstre, kékre.
Mert fáj neked,
hogyha sírok érted,
odaátról vigyázod a szívem,
és azt üzened napra nap nekem,
helyetted már magamat szeressem.
Hát lilára
színezem az álmom
és terveim vérnarancsra festem,
sárgára kenem a téli szürkét,
s reményzöld lett a plafon felettem.
Azúrt keverek a
csontfehérbe,
ne vakítson se papír, se vászon,
s a színtelen, szószegett heteket
vigaszul hajnalszínekbe mártom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése