Jánosáldás

 
Ma benézett hozzám a kikelet.
Hellyel s jóféle borral kínáltam.
Mondtam, nálam bármeddig ellehet…
Csak észrevesszük, hogyha már nyár van!
 
A bor fogyott, míg kedvünk egyre nőtt,
kikacagtuk bentről a januárt,
ki hőbörgött az ablakom előtt,
talán még átkokat is kiabált.
 
Ránk józanodott lassan az este,
s tavaszbarátnőm szedelőzködött.
Alig ocsúdtam, kiment a kertbe,
és átsuhant a kerítés fölött.
 
Meg ne romoljék maradék borom,
egy jánosáldást még ráemeltem,
s a január, mint nem kívánt rokon,
küszöbömre ült elégedetten.

Vers vs. vászon

 

Apránként elviszed a szavaim,
és színeket hagysz nekem cserébe,
hogy a hiány komor feketéjét
fessem aranyra, ezüstre, kékre.
 
Mert fáj neked, hogyha sírok érted,
odaátról vigyázod a szívem,
és azt üzened napra nap nekem,
helyetted már magamat szeressem.
 
Hát lilára színezem az álmom
és terveim vérnarancsra festem,
sárgára kenem a téli szürkét,
s reményzöld lett a plafon felettem.
 
Azúrt keverek a csontfehérbe,
ne vakítson se papír, se vászon,
s a színtelen, szószegett heteket
vigaszul hajnalszínekbe mártom.

Újévi fogadalom

 
Mától nem bosszant holmi kicsiség,
nem szorongok képzeletem árnyain,
nem szégyellem, ha szól hozzám az ég,
s hagyom szárnyalni csapongó álmaim.
 
Nem akarok többé megfelelni,
szeretem, ki engem őszintén szeret,
mától nem riaszt, nem gátol semmi,
ha kihív a sors, én elébe megyek.
 
Fogadom, hogy semmit nem ígérek,
hisz régről jóbarátom a véletlen,
ha kegyes, ha kegyetlen az élet,
én teli tüdőből széppé lélegzem.