Vers vs. vászon

 

Apránként elviszed a szavaim,
és színeket hagysz nekem cserébe,
hogy a hiány komor feketéjét
fessem aranyra, ezüstre, kékre.
 
Mert fáj neked, hogyha sírok érted,
odaátról vigyázod a szívem,
és azt üzened napra nap nekem,
helyetted már magamat szeressem.
 
Hát lilára színezem az álmom
és terveim vérnarancsra festem,
sárgára kenem a téli szürkét,
s reményzöld lett a plafon felettem.
 
Azúrt keverek a csontfehérbe,
ne vakítson se papír, se vászon,
s a színtelen, szószegett heteket
vigaszul hajnalszínekbe mártom.

Újévi fogadalom

 
Mától nem bosszant holmi kicsiség,
nem szorongok képzeletem árnyain,
nem szégyellem, ha szól hozzám az ég,
s hagyom szárnyalni csapongó álmaim.
 
Nem akarok többé megfelelni,
szeretem, ki engem őszintén szeret,
mától nem riaszt, nem gátol semmi,
ha kihív a sors, én elébe megyek.
 
Fogadom, hogy semmit nem ígérek,
hisz régről jóbarátom a véletlen,
ha kegyes, ha kegyetlen az élet,
én teli tüdőből széppé lélegzem.