Nem búcsúzom, mert nem tudok,
most nem állnak össze a szavak,
nélküled vézna koldusok,
Széthullottam darabokra,
s a rímek habarcsa nem elég.
Nincs most, ami összerakna...
Milyen igaz szó a fele/ség.
Többé már semmi nem egész,
csak mozaik, puszta töredék.
Az élet precíz szívsebész,
kimetszette épp a közepét.
S most így félszívvel küszködöm,
hogy valahogy elengedjelek.
Kicsorbult arc a tükrömön...
A reggelek rádébresztenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése