Önmagam szigetén

Költő én nem vagyok.

Verseim homokban lábnyomok,

miket elfúj a leggyengébb szél -

a kánon se rólam beszél.

Sorokat formál az elmém,

összeállnak, akár színek a kelmén,

mi csak foszlékony, súlytalan anyag,

fel-felbukó, eltűnő patak.

Szépre írom ezt a csúf világot,

nem alkotok, csupán csak csinálok,

építem a verset magamból magamnak,

de mesélek neked is, vagy akár a falnak.

Költő én nem vagyok,

homlokom nem ragyog,

s babér sincs fölötte hervadni vagy dísznek,

nem rólam szólnak a kulturális hírek.

Én mégis újra és újra lágy homokba írom

sorsukra hagyott soraim a hullám verte parton,

mintha érdekelne bárkit is egy sorshajótörött

a többi önjelölt poéta között.

Van, kinek versike, másnak meg költemény,

nekem csak szavak önmagam szigetén.