Tán nem is létezik annál nagyobb
nyugalom, mikor a teraszcsendben
szószátyár verebek fecsegését
hallgatom, meg ahogy a szél oda
és vissza pergeti az ölembe
bágyadt regény sustorgó lapjait.
Angyal szállhatott el, ő hagyhatta
itt nekem ezt a rég vágyott békét,
ami úgy terül el köröttem, mint
céltalan, friss vándor előtt a még
érintetlen térkép a véletlen
és az oly mindegy távlataival.
A nyár varázsol, megrészegít, mint
egy bájital. A kert ring a szőke,
reggeli fényben, és a felhőtlen,
kapri égen a Nap kötéltáncot
járva kábán szédeleg a lába
alól illanó kondenzcsík felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése