Háladal azokért, akik nem bújhatnak el

Kialvatlan húzza magát ágytól ágyig,

nem kíván sokat, csak ő is hazavágyik,

de kisszobája mélyén mégse bújhat el,

hogy gyógyít vagy elszalad, nem mérlegel.

És áll a pult mögött, hogy ne maradj éhen,

mit adhatok, mennyi lesz, köszönjük szépen,

és maradna otthon, de túl hosszú a sor,

a közért nem zárhat be három órakor.

Órákig rostokol az országhatáron,

a kormányra dőlve elnyomja az álom,

vágyja az otthonát, de tele a raktér,

hisz te is csak épphogy kamiont nem vettél.

S ha lever a lábadról a rossznyavalya,

várnád, hogy eléd megy a sarki patika,

hol a kis ablak mögött ember, nem robot,

ki kiszolgál úgy is, ha rossz a modorod.

És van még számtalan, aki nem bújhat el,

te csak nézed a harcot, míg ő menetel,

s ha hálát nem is érzel, köszönd legalább,

hogy gyógyít az a kéz, és bírja az a láb.