Légszomj

Szeretnék Rád ismerni az öregemberben, akivé

lettél, kinek bőre sárga, megkopott falevél, keze

erőtlen, gyönge bokorág, s gerince, mint kin villámok

sora rohan át, naponta száz is. Hogy van? Jóban, rosszban,

egészségben, betegségben… Mennyire banális, és mégis

mennyire nehéz. Az Isten is tévedhet, ha félrenéz,

és a jó elnyeri méltó büntetését. De engem is

fojtogat a föléd hajló, egyre fogyó légbuborék,

s talán a légszomj az oka, hogy egyre halványul a kép,

kit Rólad magamban őrzök, ki ebbe a gyönge, beteg

testbe költözött, s úgy fogy el, észrevétlen, ahogy hetek

villanó egymásutánja az évet rövidre zárja.

Magányos vagyok. És persze tudom, Te is egyedül vagy

a rád osztott, torz szerepben, hisz nem ismered, akivé

lettem, akit erőssé tett a féltés, harag és bánat.

De itt vagyok és itt leszek, hogy újravessem az ágyad.

*

E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt.