A januári kopott, sápadt kertet
patyolatba vonta reggelre a hó,
és úgy ülnek a bokrokon a csendek,
mint apró vers, mi csak suttognivaló.
Szűken mérik felénk e ritka kincset,
s a jónak mindig hamar kell mennie:
a szépség a télben, akár az ihlet,
csak tenyeredben olvadó hópihe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése