Ma úgy vagyok, hogy nem vagyok,
alakom szürke csöndbe vész,
a kedv bennem csak andalog
és létezésem csenevész.
Tükröm üres, néma foncsor,
csak látszat ma az életem,
köd fest meg, majd elmaszatol,
de nincsen bennem félelem.
Látlak, hallak - nem beszélek,
alszik bennem a február,
míg megágyaz az ébredésnek
a márciusi napsugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése