2016. október 17., hétfő

Széljegyzet

Tudod, ez a könyv nekem gyermekem.
Ma még újszülött és jó szagú,
nekem mégis csuparánc világegyetem.
Lapjain évek, évszakok, percek
öröme táncol és bánata reszket.
S a sorok között…?
Ott bújnak meg a legnagyobb csendek.
S a gyermek,
e tizenéves csecsemő elindult,
billegve jár, hátra-hátranéz,
s ahogy megfeszül köztünk a köldökzsinór,
szívem egyszerre pehelykönnyű
és ólomnehéz.

Hiszen oly apró, védtelen,
mint verébfióka, ki sasok közé pottyant,
s fejét behúzva várja,
ízekre a nagyok mint szedik.
Gyermek még, született félárva,
ki csak anyjának hiszi el, ha mondja:
szeretik.
De megy, tétován bár, de lépked,
és viszi magával óvó tekintetem.
Egy nap majd talán képes leszek rá
és végleg, örökre elengedem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése