Egyszer maguk alá temettek a versek.
Ott haltam meg két félbehagyott sor között.
Csak hallgattam a bennem növekvő csendet,
mint akiből a lélek már elköltözött.
Most várok az ihletre. Hogy jön, exhumál,
aztán életre kelt és megtermékenyít.
Torz vers-csecsemők ordítanak a sírnál,
néma üvöltésük belülről szétfeszít.
Mint a hőség. Fapados a ventilátor,
s nem hozza meg az enyhülést az este sem.
Egy rím kábán szédeleg a hőgutától,
majd vége van. Elment fájdalommentesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése