Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.
Nád között kis, ütött-kopott bárka,
a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.
Akár emléke a dús nyáridőnek,
távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése