Rozsdabarna keretben napszítta, régi vászon.
Fújom a port s lám, ellebben egy nyáresti álom.
Az üveg mögött elfolyik a vérnarancs alkony,
s az ájult égboltba döf a büszke templomtorony.
A megsárgult paszpartun a fény picinyt elidőz,
lobban, majd kialszik, mint tél előtt a röpke ősz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése