Elringat ez a szürke reggel,
rám borul, mint súlyos, régi brokát,
valami furcsa, ódon illat
lepi el tőle a homályba fúlt szobát.
Mintha rég elhagyott házban járnék,
hol még a csöndet is pókháló szövi át,
s porlepte bútorok ontják magukból
letűnt idők levendulaillatát.
Nem tudom, mi ez, talán a múlt üzen,
vagy ősi titkokról szökik a fátyol,
elődök sóhaja zsong fülemben,
fogva tart, s messzire visz a mából.
Méla, ónszínű ez a pillanat,
mintha megdermedt volna az idő.
S mint sárgult fotográfián asszonyarc,
a múlt homlokán mélyül a redő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése