Egy nap majd elnémulnak a fecskefészkek,
és a villanydrótok leszállópályáin
csak galambok feszülnek az esti szélnek.
A legelső hallgatag tavasz furcsa lesz.
Aztán alkalmazkodunk (mint a madarak),
s többé nem csivitel „jó reggelt” az eresz.
Mintha-ősz lesz akkor és alig-kikelet,
mint valami különös öröknaptárban,
egymásra hágnak a zord hétfő reggelek,
az alkony csöndet fest a házak falára,
s a hétköznapok szívverését elnyomja
majd a pergő mész monoton surrogása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése