Korán jött, de nekem sose túl korán,
kár, hogy többnyire éppen csak beköszön,
elüldögél egy-két nap a körtefán,
vagy elnyúlik reggelre a küszöbön,
aztán már szalad is, mint kinek ezer
fontos dolgával másik száz felesel.
Ma, ezen a halkszavú, lusta hétfőn
- vasárnapnak is beillett volna tán -,
mikor a meleg júliust idézőn,
már-már tolakodón akaszkodott rám,
én egy-két óra múltán, mint ki kába,
húzódtam házunk árnyék-oldalába.
Hiszen májust írunk, s a cseresznyefa,
mi nemrég még talpig hófehérben állt,
most százezerszám a levelét ontja,
szépidőfelhők futnak az égen át,
buja zöld lepi az apró kerteket -
s mindettől én is életre ébredek.
Aztán ennek is hirtelen lesz vége -,
elillan a varázslatos kikelet.
Pedig ülnék még kicsit az ölébe',
mint rácsodáló, szájtáti kisgyerek,
kit a mese mindig bűvkörébe von.
Akár engem e sokadik tavaszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése