Mint ki csöndben, bekötött szemmel ül
a part bársonyos, gyönge fövenyén,
s csak érzi a tengert ott legbelül -
olyan vagyok nyáresték idején.
Csak hallgatom az est zizzenését
- tán rebbennek angyalok, ördögök -,
sejtem csupán, mint szalad szerteszét
ezer álom a függönyök mögött.
Látnom sem kell, tudom az éjszakát,
ahogy egybemossa a színeket,
s érzem, hogy csukott szemhéjamon át
megszöknek a tegnapi fellegek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése