Karcos most a kikelet, mint elnyűtt
lemezjátszón az agyonhallgatott bakelit,
felhőket lökdös szerte az égen,
átharapva a reggel azúrkék ereit.
Bennem is lassú dallam csak a vér,
s elmém barázdáin egyre elakad a tű.
Sír a tavasz, szíve a földig ér,
akár az enyém, e félrehangolt hegedű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése