Alig-rügyeit magára zárta a kikelet
- fenyegető kis öklök százezer ághegyen -,
toporzékol odabent a várás, a "nem lehet",
szirmaira hullik a rózsa vérű türelem.
S mikor e megtorpant tavaszban kinyílik a Nap,
elmosolyodnak az ázott ballonkabátok.
Tél gyötörte arcokba a fény jókedvet harap,
s e fényben lassan én is magamra találok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése