Visszhang

Szavak csapnak arcul,
torkomban golyvaként ül
a felzokogó bánat.
Nyelem, egyre nyelem
rám olvasott, ezernyi hibámat.
Vagyok, aki vagyok,
se jobb, se rosszabb másnál.
Fáj a felismerés,
hogy nem az, akit vártál.