Elmondanám

Elmondanám, amit érzek,
elmondanám, mert nem látsz a szívembe.
Elmondanám, ha elhinnéd,
de csak ülsz a semmibe meredve.
Talán ha bordáim közül
kiemelném, s két kezedbe
tenném lüktető életem,
észrevennéd, mennyi benne
a magam emésztő félelem.
Hétköznapokba fúlt érzéseink
közt tűnik a szenvedély,
túl messzi a magas és
veszélyes a meredély.
Pedig bejárnám veled a
távoli szirteket, s a pokol tüze
se égetne jobban, mint a félsz,
hogy a szerelem elvész,
s nem marad más életünk romjain,
csak néhány üszkösödött emlék.
Ee én még égni akarok,
lobogó fáklya lennék
két kezed között...
Mit tegyek, ha belőled a vágy
messzire költözött?
Félek, elrabol egyszer tőled
egy szépnek tűnő szerelem...
Ne hagyd, ne engedd,
fogd erősen a két kezem.
Elmondanám, ha hagynád,
elmondanám, ha értenéd.
Még feléd nyúlok, kedves,
most még csak tefeléd.