Emlékedbe öltözve

A tavaszt idén már nélküled várom,
a kert is nélküled borul majd zöldbe.
Átléptél már egy nyár-ősz-tél határon,
és lelked már a kikeletbe szökne.
 
Egy esztendő szép apránként körbeér,
s most más időszámítás szerint élek.
Emléked, mint nem hervadó falevél,
fogódzik ágába az öröklétnek.
 
Egyszerre vagy itt, ugyanakkor távol.
Az idő is furcsa: sebes, majd lomha,
egyszer fölsegít, máskor meg rám számol,
egyik napom kerek, másik meg csonka.
 
Árnyékként kísér, jön velem hiányod,
de nem felhőzi el maradék életem,
és tudnod kell, hogy bármeddig is vársz ott,
majd emlékedbe öltözve érkezem.