Minden reggel elfeledlek

Minden este elsiratlak újra,
újra és újra, apró, félperces,
görcsös kis zokogásokba fúlva,
ahogy üveg mögé zárt, nem múló
mosolyodat látom.

A valóság acélbetétes bakanccsal
gyalogol át a csönd verte házon.
Tán ezért alszom rosszul éjjelente,
s ezért nincs álmom se, hiszen már
te nem lehetsz benne.

S minden reggel újra elfeledlek,
a nyolc órák föléd kerekednek,
míg haza nem érek – tik-tak, tik-tak.
A valóság rám rúgja az ajtót.
S újra elsiratlak.