A magány szirtjein

Olykor úgy zuhan rám a magány,
mint elítéltre a guillotine,
mintha magam maradtam volna
egy távoli sziget szirtjein.
 
Kelek és fekszem, akár a Hold,
párnámon jéghideg csillagok,
s az álomtalan éjszakákra
nem hoznak nyugvást a nappalok,
 
csak bizonyságot, hogy elmaradt
mellőlünk valahol egy érzés,
s a lét e hiánybetegségben
csupán belégzés és kilégzés.