Idén a május csupa szomorú eső,
bánatos a kert, mint egy öreg temető,
a pünkösdi őszben rozsdálló orgonák
elnehezült fejük lábamhoz bókolják.
A tócsák tükrében tetszelgő fellegek
napsugarak helyett könnyeket legelnek,
s míg összes keservét földre sírja az ég,
nehéz benne hinni, hogy lesz még csodakék.
Meglassult a tavasz pezsgő szívverése,
hatvanat se ver a hátán heverészve.
Míg nézem bánatát az ablakomon át,
kiáztatja versemnek utolsó sorát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése