Szinte feloldódom a februári,
már-már tolakodó napsütésben,
egyszerűen csak eltűnök, átesem
az aranyban fürdő függönyrésen,
majd az ablaküvegen is átfolyok,
és át a szúnyogháló szövetén,
s meglep, mennyien vannak már odakint:
megannyi őrült napfény-szökevény.
A télbe zárt házban hagytam a testem,
üres porhüvely csak, puszta árnyék,
hogy legyen majd mit magamra ölteni,
ha napnyugtával hazatalálnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése