Olykor elveszek a mindennapokban,
s csak keringek a hétfők-vasárnapok
körém lombosodott rengetegében.
Rám sápadt, unott keddek szűk vénája
vonszolja lomhán a vérem, miközben
bordám mögött egy-egy kibiztosított
dobbanás mond csütörtököt. Csak állok
bénultan, rakódnak rám a szerdák és
faltól-falig péntekek, s mint cellában
megtett kilométerek, felzabálják
előlem a még megélhető teret.
[...]
Július jön, s én belekapaszkodom
a nyárba, ahogy felém tárja forró
és izgalmas sugárkarjait. Hiszem,
erre tart a perc, mi majd az ökölbe
szorult időből hetekre kiszakít,
s tenyeremben titkukat mind felfedik
az árokká mélyült Nasca-vonalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése