November van. Az égi dunyhából
egy nap kiszakadnak a tollpelyhek,
s a napszítta emlékeket egy késő-
őszi, bánatos zivatar mossa el.
Sosemvolt nyarakat idézünk majd,
kis faluval, kecskesajttal, templom
tornyában zúgó kedves harangszóval,
s a tél szirénje hiába énekel.
Nagy-nagy, messzire lobogó, bolond-
boldog tüzeket gyújtunk egymásban,
s a hideg éhező farkasait
megszelídítjük a szerelemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése