Nem tudja, mióta nem keresi senki,
nem számolja a megvénült időt.
Mi hátra van még, valahogy elpergeti -
nyarak, telek vonulnak az ablak előtt.
A szobatárs is csöndes, akár az élet,
de az ő korukban egy pillantás elég.
Értelme sincsen a szócséplő beszédnek,
hiszen tudja régen a minden lényegét.
Csak ül napestig a ronggyá nyűtt fotelben,
s kifelé bámul, bár már oda sem vágyik.
Horizontja elé nehéz függöny lebben -
megint eltelt egy nap. Magánytól magányig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése