Mint bolond, kinek csörgősipkája
minden kincse, s nélküle elveszett,
úgy járok, magamnak költőt játszva,
amíg eljön a perc, az ihletett.
Addig hányom a cigánykereket,
ajkamra boldog mosolyt fest a rúzs,
s csak az tudja, miféle felszín ez,
kit épp így kínoz ez az édes gúzs.
Költő vagy bolond - oly' lényegtelen,
ha nem vagy, se veszi észre senki.
Tótágast állsz, vagy éppen verset írsz,
egyként fog a világ elfeledni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése