Árvácskák

 
Árvácskák az ablakban,
árvácskák a szívemen,
nem hervad el a hiány
tavasszal se idebenn.
 
Kívül nap süt, bent esik,
elég, hogyha én tudom.
Ráncaim veszteségek
csatornái arcomon.
 
Apám-anyám emlékét
tükröm ragyogja vissza,
vonásaik örökre
a bőrömre karcolva,
 
s Téged hogyha idézlek,
még több árvácska sarjad,
ablakomba szívemről
zuhog rájuk a harmat.

Kegyetlen hóvirág

 
Egyetlen hóvirág -
mintha neked nyílna,
kegyetlen hóvirág -
a tavasz manírja.
 
Lelkemben örök tél,
sose lesz kikelet,
nyár volt, hogy elmentél,
már a nyár se szeret.
 
Egyetlen hóvirág
nyílik a kertemben,
kegyetlen hóvirág
fájdítja a szívem.
 
Ne ríkass, kisvirág,
többé már ne gyere,
hófehér ruhádhoz
nem megy a fekete.
 
Egyetlen hóvirág -
mintha téged hívna,
kegyetlen hóvirág -
sár és könny a sírja.

Túl a nincsen

 
Próbálom megtudni, szeretsz-e még?
Kihűlt szívedben őrzöl-e engem?
Innen az ég oly távoli vidék,
olykor felnézni sincs elég merszem.
 
Holnapra kikeredik a Hold,
hideg csillagfény vetül a kertre.
Teljen bármennyi idő, vársz-e, s mondd,
esel-e még velem szerelembe?
 
Mert kell várjon odaát valami,
túl téren és időn, túl a nincsen,
valami, amiben lehet hinni,
akár a szerelem, akár Isten.

Jánosáldás

 
Ma benézett hozzám a kikelet.
Hellyel s jóféle borral kínáltam.
Mondtam, nálam bármeddig ellehet…
Csak észrevesszük, hogyha már nyár van!
 
A bor fogyott, míg kedvünk egyre nőtt,
kikacagtuk bentről a januárt,
ki hőbörgött az ablakom előtt,
talán még átkokat is kiabált.
 
Ránk józanodott lassan az este,
s tavaszbarátnőm szedelőzködött.
Alig ocsúdtam, kiment a kertbe,
és átsuhant a kerítés fölött.
 
Meg ne romoljék maradék borom,
egy jánosáldást még ráemeltem,
s a január, mint nem kívánt rokon,
küszöbömre ült elégedetten.

Vers vs. vászon

 

Apránként elviszed a szavaim,
és színeket hagysz nekem cserébe,
hogy a hiány komor feketéjét
fessem aranyra, ezüstre, kékre.
 
Mert fáj neked, hogyha sírok érted,
odaátról vigyázod a szívem,
és azt üzened napra nap nekem,
helyetted már magamat szeressem.
 
Hát lilára színezem az álmom
és terveim vérnarancsra festem,
sárgára kenem a téli szürkét,
s reményzöld lett a plafon felettem.
 
Azúrt keverek a csontfehérbe,
ne vakítson se papír, se vászon,
s a színtelen, szószegett heteket
vigaszul hajnalszínekbe mártom.

Újévi fogadalom

 
Mától nem bosszant holmi kicsiség,
nem szorongok képzeletem árnyain,
nem szégyellem, ha szól hozzám az ég,
s hagyom szárnyalni csapongó álmaim.
 
Nem akarok többé megfelelni,
szeretem, ki engem őszintén szeret,
mától nem riaszt, nem gátol semmi,
ha kihív a sors, én elébe megyek.
 
Fogadom, hogy semmit nem ígérek,
hisz régről jóbarátom a véletlen,
ha kegyes, ha kegyetlen az élet,
én teli tüdőből széppé lélegzem.

Legyen igaz ünnep

Legyen ma az ünnep szép és valódi,
könnyes vagy vidám, csak legyen igaz,
legyen az asztalon bejgli vagy flódni,
legyen ma minden bánatra vigasz.
 
Legyen ma csak egy, kit ölelni lehet,
legyen a szív ma gondtalan, békés,
legyen csak egy, aki távolról szeret,
legyen emlék minden félreértés.
 
Legyen meghitt ez a fényteli ünnep,
legyen áldott ma minden pillanat,
legyen varázslat és lásd, köréd ülnek
az örökkön örökké igazak.