Én már akkor
is unom a telet,
mikor még ki
se kerekedett,
s az
aszottsovány napok csontjain
úgy feszül a
remény, mint az ín.
Sötétben
buszoznak a reggelek,
a délutánok
korán fekszenek,
míg az
utcákon hömpölygő tömeg
elsodorja a
legszebb ünnepet.
Pedig ha
megállnánk kicsit csöndben,
észrevennénk,
hogy mindeközben
megágyaznak
a várakozásnak
a földre
hullott angyalszárnyak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése