Elmegy ez az év is. Csak úgy elsétál.
Elsétál hetykén és pofátlanul.
Csak eddig rohant,
csak eddig volt neki sürgős.
És az ember végtelenül hülye hős,
sose tanul, csak fut vele, együtt a napokkal,
mindent jó előre megtervez és lefoglal,
persze mosolyogva, harminckét foggal,
hogy időben és pont akkor
és pont ott legyen,
míg percnyi élete úgy libeg,
oly esendőn, akár őszi levél
törékeny ághegyen.
Ha volna varázsköpenyem,
éjfélkor simán magamra ölteném,
hogy elbújtasson, mint szerzőt
a legapróbb költemény,
vagy elillanjak, akár pezsgőből a
megrészegült, habkönnyű buborék.
Ha lehetne, mikor a tizenkettőt elüti
az óra, egyszer csak sehol se volnék,
hogy ne fájjon úgy,
mikor a lelkes kismutató utoléri,
s hátba veri a kissé már
szenilis és reszketeg öreget.
Éjfélkor világgá megyek,
vagy mindenkit egyenként szívemre ölelek.
Nincs más opció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése