Fegyelmezett vers

Szelídítem magamban a becsvágyat,
hiú álmaimat csillapítgatom.
Hisz’ kedves kis völgyek közt fut a lábam,
és túl messzi, túl magas a hegyorom.

Csak bámulok fel a Nap közelébe –
ha volna is, megperzselődne szárnyam.
Kivagyiságom csúfos véget érne
a távoli bércek meddő rohamában.

Gyalogszerrel indultam, akaratlan,
köröttem társak repültek a csúcsig.
Fegyelmezem a becsvágyat magamban:
a hegyek nőnek, az élet meg múlik.