Nem menekülsz,
ma végleg belémcsókoltalak,
itt vagy minden érzékemben,
elsimulsz a bőröm alatt.
Ágálhatsz vagy elfuthatsz,
akár meg is tagadhatsz,
minden téglát, mit széjjelhordtam,
újra s újra fölrakhatsz.
Építhetsz hegymagas falakat,
melyeken méternyi a vakolat,
bástyádra - mégis - minden éjjel
én tűzöm ki zászlómat.
Belehímeztem magam, s ha
letéped is, győztesen lobogok,
hasadozott vászon-szívem
évek során semmit sem kopott.
Szívós vagyok, mint a gránit,
skorpióként élem túl az atomvillanást,
de ha megölellek, én vagyok
a legfinomabb hermelin palást.
Hagyd hát, hogy kérgesült
szíved puha gyolcsba csavarjam,
zászlómról nevemet
újra életedbe varrjam,
most már mindörökre -
eltéphetetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése