Rideg-szép
jégvirágot szült a hajnal,
fájdalomkönnye
az ablakra fagyott.
Még
küzd a tél, ujjával lelkembe mar,
a Nap ígér csak tündöklőbb holnapot.
Pucér
fák közt meztelen-sivár a föld,
ég
felé tárt ág sír jeges cseppeket.
Gyökerek
alján titkon ébred a zöld,
megáll
az idő a dermedt táj felett.
Mintha
minden várna, oly’ moccanatlan,
a hideg kéken feszül meg az égen.
Szívemhez
bújik egy emlék - puha paplan -,
s melegít tavaszig, mint egykor, régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése