Narancs volt a Hold és hatalmas,
rám köszönt a sudár fák közül.
Oly közel volt, hogy kezem nyújtottam,
s láttam cinkos mosolyán, örül.
Hisz’ társra lelt a magányos éjben,
csillagok közt árva hatalom.
Lassan kúszott fel a nyári égen,
csókját hagyva csodáló arcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése