Megtartó emlékezet

 Nemcsak az élőkkel rohannak az évek,
szívemhez pányváztam szökdöső emléked.

Kölcsön-kedély visszajár

Mert tele van a kertem verebekkel,
a lemenő Nap nálam éppen felkel,
s a hétköznapok taposómalmában
új tollakat hoz megtépázott szárnyam.

Akár piacon a szószátyár kofák,
úgy dicsérik a reggelben a csodát,
s ha borongok, mint hallgatag fenyvesek,
mély álmából felverik a kedvemet.

S velem maradnak, ha a tél közeleg,
s a hajnalok lila ruhát öltenek,
etetőbe rejtem nekik a nyarat,
s a kedélyt, mi tőlük nekem megmaradt.