Álmatlan éj

Összekarcolt asztallap a város,
fölötte álmosan könyököl a tél.
Az este, a jó öreg kocsmáros,
unásig hallgatott sztorikat mesél.

Se eleje, se vége a mának -
két állomás között elakadt vonat.
Latyakba lépnek fahéjszín árnyak,
némák az utcák, akár a gondolat.
 
Ilyenkor barackot kéne enni,
vagy frissen sült, forró tengeri halat,
habos fürdővízben elmerülni -
tán kibillenne a bénult pillanat.
 
Hallani, mint nő a mész a csontban,
folyékony üvegként nyúlik a csend.
Egy álom az ablakomnak koccan,
s a hó éjféltájt újra szitálni kezd.

Súgás a fecskéknek

Tegnapról mára annyi-annyi hó esett,
egészben elnyelte, felfalta a telet.
Súgok a fecskéknek: "Nincs sehol, jöhettek!"
Öklömbe haldokló hópelyheket rejtek.