Tűrd gyászomat
Talán unod
már, hogy még mindig búcsúzom,
hogy a versem
éjfekete monológ,
hogy
szavaimból süt feléd a fájdalom,
hogy soraim
sötét, hideg folyosók,
ahol csak
homályos árnyalakok járnak,
mint ősrégi
temetőben a lelkek,
hogy túl sok,
s agyonnyom téged is bánat,
és nem cipeled
velem ezt a terhet.
Hidd el,
kedves, tudom, neked se könnyű ez,
tudom, hogy
furdal a lelkiismeret,
hogy minden
könnycseppem téged is megsebez,
hisz csak
halálodból nyerek ihletet.
De hogyha
elhagytál, hát gyászomat tűrjed,
fogadd el
önzésem, jár nekem ennyi,
égesd magadba
a neked szánt betűket,
hogy érezd,
milyen hiába szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése